Hőillesztéses hajhosszabbítás

A hajhosszabbítás ma már nem azt jelenti, hogy csúnya csomók csücsülnek a hajtövünkön, hiszen a hőillesztéssel vagy keratinos hajhosszabbítással ma már tényleg olyan eredmény érhető el, mintha a sajátunk lenne.

Hőillesztéses hajhosszabbítás Miután javarészt Európából, valamint Oroszországból importált, minőségi 100 százalékban humán eredetű hajakkal dolgozunk, így semmiképp sem kell attól tartania, hogy hajdúsítása, illetve hosszabbítása után látványosan „műhaj” hatása lesz a frizurájának.

Mi a hőillesztéses hajhosszabbítás lényege?
 
Ezzel a technikával a saját hajat először tincsekre kell szétbontani, ezt követően sor kerül a vendéghaj hozzáillesztésére, illetve a keratinos, gyantás vagy más ragasztóanyaggal való rögzítésre. Nem kell félni a „ragasztó”-tól, hiszen ezek az anyagok maximálisan fejbőr- és hajbarátok. Érezhető nyoma természetesen marad, hiszen az illesztési pontokon érzékelhető, hogy a saját és a póthaj találkozik, de attól nem kell félni, hogy olyan természetellenes hatást kelt majd a végeredmény, mint a korábbi technikákkal elvégzett hajhosszabbítás vagy dúsítás.
 
 
Kinek ajánljuk?
 
Minden olyan vendég számára ajánlható ez a fajta a technika, akik legalább 10 cm-es saját hajjal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a viszonylag rövid sörénnyel rendelkező hölgyek is nyugodt szívvel igénybe vehetik ezt a megoldást.
 
 
Hogyan ápoljuk?
 
Általánosan elmondható, hogy nem kell másképp kezelni, mint a sajátot, ugyanakkor fontos néhány dologra odafigyelni, hogy a hőn áhított hajkorona hosszan tartson és szép maradjon. Érdemes például elkerülni a gyümölcssavas balzsamot, helyette válasszunk proteines termékeket. Lehetőleg ne szárítsuk túl gyakran se és ne kezdjük el kifésülni vizesen, csak akkor álljunk neki a gubancok kiiktatásának, ha a póthaj megszárad.
 
 
Mire figyeljünk a hőillesztéses hajhosszabításkor?
 
Tekintettel arra, hogy rendkívüli odafigyelést és szakértelmet igényel ez a megoldás, így mindenképp profihoz kell fordulni. Miután saját hajunk is több centit nő néhány hónap alatt, így 2-4 hónap után érdemes leoldani és újrailleszteni. 

Keress minket a Facebookon

Rólunk mondták

Nagyon tetszik a széles termék paletta az átlátható weboldal és a hozzáértő kiszolgálás. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek. /Niki

Köszönöm még egyszer! Nagyon szuper, Imádom! Ráadasul ezerszer jobb minőségileg is a haj! Örök hálám! :)
/Mirtil

IMÁDOM!!! Köszönöm szépen ♥️ /Kriszti

Röviden: Imádom /Lilla