A póthaj ápolása

​Ha már eljutottunk arra a pontra, hogy szép póthajjal frissítettük, dúsítottuk vagy hosszabbítottuk a meglévő hajunkat, akkor bizony meg is szeretnénk azt őrizni hosszú távon is. Ahhoz azonban, hogy a kívánt eredmény megmaradjon, fokozott ápolásra és gondos odafigyelésre van szükség.

A póthaj ápolása Összességében nem kell túl bonyolult dolgokra gondolni, ám mégis érdemes figyelemmel lennünk egy két dologra, és akár egy kicsi extra időt ráfordítanunk, akár napi fél órát is.

Ápolásbeli különbség a saját és a póthaj között
 
Nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy míg saját hajunkat nem csak külsőleg tudjuk ápolni, hanem belsőleg is, addig a póthajat csak külső eszközökkel lehetséges, tekintettel arra, hogy már élettelen tincsekről van szó, azaz, nincs hagymájuk.
 
Óvjuk a hőhatásoktól, vegyszerektől, a gyümölcssavas ápolóktól. Érzékenysége okán fontos, hogy elkerüljük a klóros (uszodai) vizet, a tengerbe se ugorjunk feltétlenül fejeseket, ha póthajjal rendelkezünk, mert mind a só, mind a klór, szárító hatású. Amitől azonban végképp óvni kell vendégtincseinket, az a gyümölcssavas sampon és balzsam készítmények. Ezek ugyanis például a keratinos rögzítést feloldhatják.
 
Proteines ápolókat keressünk leginkább, de nagyon jót tesz az olíva- és kókuszolaj is a vendégtincseknek. Ne előre, hanem mindig hátra döntött fejjel mossuk póthajunkat! Mosás után sose dörzsöljük, csak tunkoljuk le róla a vizet (ez amúgy a saját hajunkra is érvényes).
 
 
Szárítás, vasalás, fésülés
 
Vendéghajunkat sose fésüljük vizesen, csak is akkor álljunk neki az esetleges gubancok eltüntetésének, ha már túl vagyunk a szárításon. Mielőtt azonban nekiállnánk a szárításnak próbáljuk meg felitatni a lehető legtöbb vizet róla. A fésülés kapcsán még annyi érdekességet érdemes megjegyezni, hogy léteznek olyan speciálisan puha sörtéjű kefék, amelyeknek egyik száluk hosszabb, a másik rövidebb, ezekkel szépen és kíméletesen tudjuk kifésülni loboncunkat.
 
A szárítás és vasalás terén fontos még az óvatosság. Egyrészt az illesztési pontokat kerüljük el mindkét eszközzel, másrészt pedig inkább alacsony vagy közepes hőfokot válasszunk, amikor szárítani, esetleg vasalni szeretnénk a póthajat.
 

Kapcsolódó cimkék:

póthaj ápolása, póthaj

Keress minket a Facebookon

Rólunk mondták

Nagyon tetszik a széles termék paletta az átlátható weboldal és a hozzáértő kiszolgálás. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek. /Niki

Köszönöm még egyszer! Nagyon szuper, Imádom! Ráadasul ezerszer jobb minőségileg is a haj! Örök hálám! :)
/Mirtil

IMÁDOM!!! Köszönöm szépen ♥️ /Kriszti

Röviden: Imádom /Lilla